
„TISZTELT OLVASÓK, TISZTELT SZEMELYI VÁLASZTÓ POLGÁROK!
A tisztánlátás végett szeretnénk néhány gondolatot megosztani önökkel az újságban is megjelent problematikus költségvetési tervezet elfogadásával, ill. annak körülményeivel kapcsolatban.
Mint minden évre a településeknek el kell készíteniük, saját költségvetésüket és az elmúlt év értékelését, beszámolóját.”
A bevezető alapján egy szokványos képviselői tájékoztatóra számíthatunk, mely ismerteti a képviselő-testület feladatait a költségvetéssel kapcsolatban...
„E testületi ülés feladata, hogy véleményezze, akár változtassa, megszavazza, vagy elutasítsa a költségvetés előző évi beszámolóját, idei tervezetét, de mindehhez szavazó képesnek (3+1fő) kell lennie."
Az a fránya 3+1, nem összetévesztendő a 3+2-vel...
Majd jön a váratlan meglepi...
"Ez ebben az évben, ahogy bizonyára Önök is már olvashattak, halhattak róla nem így történt.
A költségvetést előkészítő munkaértekezlet elmaradt, -legalább is minket nem hívtak meg rá!
A költségvetés megszavazására kiírt testületi ülésre ugyan az előterjesztést megkaptuk, ám az előkészítési folyamatból való kirekesztésünk folytán, -információ hiány miatt-, számunkra ismeretlen tételeket, megnevezéseket, összegeket tartalmazott."
Most akkor elmaradt, vagy csak egyszerűen a felesleges arcokra nem voltak kiváncsiak?
"Úgy gondoljuk, hogy, ma mikor az egész ország területéről érkeznek hírek a közösségeket, köztulajdont megkárosító felelőtlen gazdálkodásokról, és ezen döntések meghozóinak felelősségre vonásáról, még nagyobb figyelemmel kellene eljárnunk saját dolgainkban.
Véleményünk szerint pontos, ellenőrizhető, információk, adatok nélkül, sem képviselő, sem polgármester és semmilyen köztisztviselő nem vehet részt felelősségteljesen, egész közösségünk életét, jövőjét meghatározó döntések meghozatalában."
Hoppá! Bizony ilyenekről mi is hallottunk, de lehet, hogy a szemelyi uralkodóház még nem?
"Azért a formai hibát kiküszöbölve, második nekifutásra három képviselő és a polgármester sikeresen, egyhangúlag megszavazta Szemely község 2009-es költségvetését."
Mukkodj!...és láss csodát...a fijjug meksavazták...
"A rendkívüli testületi ülés, melyen e döntés született munkahelyi és egyéb fontos elfoglaltságunk miatt számunkra nem volt megfelelő, más időpont egyeztetésére, kijelölésére pedig kísérlet sem történt."
Ez bizonyára csak fatális véletlen lehetett, vagy a Király nem találta meg az előre leadott munkabeosztásotokat... Szándékosság kicsukva...
"Így választóink, vagyis az Önök hozzánk beérkezett kéréseit, igényeit felvetni, javasolni sajnos nem állt módunkban."
A képviselő nem képvisel/het/... Sebaj... van másik...vagy az már mást képvisel?
De jön az optimista vég...
„Mindezek ellenére lehetőségünkhöz képest, mindent megteszünk azért, hogy választóinkat és mindazon szemelyi polgárokat, akik bizalmukkal megtisztelnek, továbbra is szeretnénk segíteni, pontos információkkal ellátni, hogy állampolgári kötelezettségeikkel és lehetőségeikkel továbbra is élni tudjanak!”
Dani Csaba Szőke Csaba
képviselő képviselő
No, ez derék! A képviselők a választóik felé közlik, hogy sajnos nem tudták az érdekeiket érdemben képviselni, de azt megígérik, hogy a jövőben is ezt megteszik...